Morning Glory
Azt hiszem, sokak számára nyújthatnék humoros látványt olyankor, amikor nekiülök végre cikket írni. Főleg, mert miután valahogy kikászálódom az ágyból és még ugyan kettőig sem látok, az első utam mégis rögtön a laptopomhoz vezet. No meg persze egy liter kávéhoz, ami nélkül nincs élet reggel.
Nyáron szeretek kiülni a kertbe vagy egy teraszra, egy tál gyümölcssalátával, rajta müzlivel és magvakkal, no meg egy nagy pohár hideg gyümölcslével és nézni a tájat, hallgatni a madarakat, majd lekeverni őket némi jóféle Spotify-os zenével. Ez persze most, így decemberben totál őrültség lenne, így marad egy asztal az ablak mellett, a jó meleg szoba forró teával, no és persze egy liter kávé intravénásan.
Bevallom, ha elkap az ihlet, olykor annyira bele tudok feledkezni az írásba, hogy néha azon a döbbenetes és letaglózó pillanaton kapom magam, hogy délután 2-kor még pizsamában, kócosan és kissé dilisen ülök a gépnél, az asztal tele papírokkal, tollal, laptoppal, telefonnal és közben elvetemülten pattintgatom a billentyűket magam előtt. Kissé eszelősen festhetek, belátom, de amikor végre kész egy cikk és felállok, akkor az tényleg kész. És persze én is.

Tegnap sem volt ez másként, úgy 11.00-tól fél 4-ig toltam egy "nagy" durranást, és közben még fotókat is retusáltam, hogy boldoggá tegyek vele karácsonyra egy majdnem friss házaspárt. Ja és mindezek után még egy jó kis délutáni műszakot is lenyomtam. Hazudnék - és az nem szép dolog - , ha azt írnám, hogy friss voltam és üde, mert dehogy voltam.
Sokan azt hiszik, hogy aki egy laptop mögött ül és írogat, annak ez egyáltalán nem fárasztó foglalatosság. Hát, innen az asztal túlsó végéről nézve, amondó vagyok, hogy a hitetlenebbik feletek próbálja ezt ki egyszer. Hogy milyen ott ülni, gondolkozni, keresni a szavakat, bújni a szinonima szótárat, a webet, a forrásokat, stb. és a végén valami újat alkotni.
Az alkotás: művészet. Újat létrehozni, egy mondhatni lerágott csontból: varázslat. És ha mindezt még mindig tollal művelnénk, esetleg szép is lenne. Feltéve, ha a szép lányok nem csak sms-t írnak szépen, hanem a tollal is jól bánnak.
Cikket írni nem blogolás. Az ennél ezerszer komolyabb elhivatottság. Kiadni a kezedből valamit, amit nem csak a hobbid inspirál, hanem tényleg bele kell tenned minden írói vénád, no meg egy helyesírási kéziszótárt... Nem kertelek, kurva nagy meló, feltéve, hogy szívvel és lélekkel csinálod. Már pedig én bizonyára azzal teszem, ha addig nem állok fel, míg nem tipp-topp minden. Amíg nem passzol minden szó és mondatvégi vessző, amíg nem érzem, hogy a szavak és a gondolataim is összecsengenek. Az meg, hogy utána még képes vagyok mosolyogva és már-már dalolva lenyomni egy 6 órás műszakot, végül éjjel agyhalottan hazaérni, letusolni, majd eldőlni, mint egy darab fa, hogy alig 4 óra alvással nekifuthassak egy újabb napnak és műszaknak... Na ez a végkifejlet már nekem is full definiálhatatlan.
De az van, hogy amíg érzem a dolgok és tettek iránti szenvedélyt magamban és képes vagyok, nap nap után is újra beleszeretni a szavakba, a zenébe és a fotókba, addig bizony csinálni fogom. Mert lehet, hogy a szemem alatt néha felbukkanó Mariana-árok nem annyira vonzó, mint a fejemben keringő gondolatok, de hát ugye a smink - hiszen ez a dolga - ápol és eltakar. A mosoly pedig olyan klisés görbület, ami mindent egyenesben hoz, szóval ideje ma is egyenesbe hoznom pár mosolyt. :)))

Megjegyzések
Megjegyzés küldése